Agjéj (1911-1987)

Valódi nevén Szaccsidánand Híránand Vátszjájan (1911-1987), írói álnevén Agjéj, melynek jelentése „Megismerhetetlen”. Mind prózájában, mind lírájában a Hindi modernizmus úttörője volt. Az indiai szabadságküzdelemben való részvétele miatt a fiatal Vátszjájan hat évet töltött börtönben, a hatvanas és hetvenes években pedig több vezető nyugati egyetem vendégtanára volt. A hindi irodalomban „Agjéj” neve fémjelzi mind a századeleji romantikus „árnyizmust” (cshájávád) meghaladó „új költészetet” (nají kavitá), mind a realizmuson túllépő próza, az experimentalizmus (prajógvád) irányzatait. Versei az indiai hagyományokra építő „árnyizmussal” szemben a nyugati irodalmi elképzeléseket igyekszenek átültetni hindi környezetbe. Önéletrajzi fogantatású regénye a Sékhar élete (Sékhar – ék dzsívaní) a hindi irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Magyarul több novellája is olvasható az indiai elbeszélésirodalmat bemutató válogatásokban.

Műveiből

Agjéj: Én láttam; Elrepül a madár

Én láttam

Én láttam:
egy vízcsepp
egyszercsak elszállt a tengeri habtól,
tűnő tüzet kapott
a hulló esteli naptól…
és rám világlott:
a felfénylő elválás
megváltás
a múló pillanattól.

            Balogh Dániel fordítása hindiből bővebben…

Agjéj: Bosszú

(Bangha Imre fordítása)

Szurejá sietve belökte csomagjait a sötét kocsiba, a karonülő Ábidot betette az ablak meletti ülésre, a nagyobbik lányt, Zubejdát felemelte és maga is beszállt.

Amikor elindult a vonat, felsóhajtott a magasságbeli nevében. Ekkor látta csak meg, hogy a fülke túlsó sarkában ülő, takaróba burkolódzott két alak nem „muzulmán testvér”, hanem szikh. Az állomás lámpáinak a mozgó vonatba szűrődő fényében úgy tűnt, hogy a szikhek mozdulatlan szemében embertelenség ül.Tekintetük őrá esik ugyan, de mintha akadálytalanul áthatolna testén. Mintha pengeként metsző ellenszenv volna a nézésükben, melyet még érinteni sem lehet, mert megvágná magát az ember. Nem volt ugyan elég fény hozzá, de mintegy lelki szemeivel látta, hogy vöröslenek az erek a szemükben.És… és… megborzongott a félelemtől. A szerelvény már felgyorsult: lehetetlen volt másik kocsiba átmenni. Ki lehetne tán ugrani. De annál, hogy gyerekestül kiveti magát, tényleg rosszabb lenne az, hogy egy másik utas dobja ki? Ahogy ezen tünődve nézte a láncon hintázó vészfékfogantyút, elbizonytalanodott és leült. „A következő állomáson majd meglátjuk… egy állomásnyi úton úgysincs semmi veszély… legalábbis ezen a darabon eddig semmi baj nem történt…” bővebben…