Rádzséndra Jádav (1929-2013)
A függetlenség kivívása utáni India egyik legjelentősebb írója. Agrában született, az elemi iskolát is ott végezte. Gyerekkorában balesetet szenvedett, s a hosszú ideig tartó ágyhoz kötöttség egész életére meghatározó hatással volt: rengeteget olvasott, majd Dévakínandan Khatrí (1861-1913) mágikus varázslatokkal és mesés elemekkel teli regényeinek a hatására maga is írni kezdett. 1954-től 10 évig Kalkuttában élt. Felesége Mannú Bhandárí, elismert írónő, akivel közös regényt is írt (1963).
Jádav a hindí irodalom „új hullámának” elindítója, a nají kahání ’új novella’ mozgalom vezéralakja. Szárá ákás (Az egész égbolt) c. regényét 1964-ben filmesítették. Miután Delhibe költözött, létrehozta az Aksar Prakásan ’Betű Kiadó’-t, amely olyan írók és költők munkáit jelentette meg, mint Agjéj, Raghuvír Szaháj, Kamlésvar, Móhan Rákés, illetve Mannú Bhandárí. Ez a kiadó a pénzügyi nehézségek ellenére 25 éven keresztül fenn tudott maradni. 1986 júliusában Jádav elindította a Hansz (Hattyú) c. folyóiratot. Ezt még Prémcsand alapította 1930-ban, de 1953-ban megszűnt. Ez a megújult folyóirat, mivel pénzügyi függetlenségét meg tudta őrizni, a legfrissebb, új szemléletű és gyakran vitákat kiváltó írásoknak ad helyet. Jelentős irodalomkritikusi tevékenységet is folytatott. Legutóbbi munkái fontos irodalomtörténeti és kordokumentumok.
’A két apró Tádsz Mahal’ Jádav egyik legismertebb novelláskötetének (1961) a címadó elbeszélése. A férfi és nő közötti kapcsolatot Indiában szokatlan őszinteséggel igyekszik ábrázolni. Írásmódját a minden apró részletre kiterjedő részletesség jellemzi, nyelve mégsem körülményeskedő, hanem olvasmányos.
Magyarul megjelent művei:
Két apró Tádzs Mahal. In.: Tea a Tádzs Mahalban. Mai indiai elbeszélők. Szerk.: Négyesi M. Argumentum Kiadó, Budapest 1998. pp. 143-156.
Mérgezés. In: Nagyvilág 55 (2010) 10 pp. 977-980.
Műveiből
Rádzséndra Jádav: Mérgezés
(Négyesi Mária fordítása hindíből)
Valami nagyon személyeset szeretnék elmondani. Bár kérdés, mennyiben lehet személyes az a terror, amelyben Amritszar vagy Pandzsáb lakói manapság élnek. Akárhol meggyilkolhatják az embert, alvás vagy evés közben, hazafelé menet vagy a buszon utaztában. Az benne a vicc, hogy aki meghal, gyakran nem is sejti, miért hal meg. Nem szükséges, hogy hindu legyen vagy szikh, vagy éppen a kormány besúgója – lehet pártatlan, békés ember. Talán csak annyi a bűne, hogy hindu vagy szikh, de máskor csak az, hogy ember… – mert már ettől is megtelik a levegő rettegéssel és gyűlölködéssel. A terroristák pedig éppen ezt akarják. És ezt az összeesküvést Amerika vagy Pakisztán szövi. De uraim, mi is ugyanannak a földnek a szülöttei vagyunk, mint ezek a terroristák. Védtelenség, félelem, rettegés vesz körül bennünket. De csak maradjon is így… Már beleszoktunk. Mint a vietnámiak a háború idején. Az asszonyok kenyeret sütnek, a gyerekek játszanak, a férfiak szántanak a földeken. Hirtelen feltűnnek az amerikai repülőgépek – sivítanak a bombák, záporoznak a golyók. Néhányan meghalnak, mások megsebesülnek, porig ég néhány ház és viskó. Az emberek jajgatnak, sírnak, rohannak kötözni, segíteni. Aztán egy óra múlva az asszonyok megint nekiállnak kenyeret sütni, a gyerekek tovább játszanak. Ami megmarad, az a védtelenség és rettegés érzése. Az élet azonban ettől nem áll meg. bővebben…
Rádzséndra Jádav: Két apró Tádzs Mahal
(Törzsök Judit fordítása)
Azzal a dologgal sem Mírá nem hozakodott elő, sem ő. Találkozásuk előtt biztosnak látszott, hogy ez olyasmi, amit meg kell beszélniük, mégis úgy tűnt, mintha várakozásuk ellenére minden pillanat épp ezt halasztgatná. Hiába volt már a nyelve hegyén, nem sikerült belefognia, míg egyszer aztán mégiscsak megkérdezte Mírától:
– Nem adhatnánk ennek az ismeretségnek állandósultabb formát?
De ha az előző alkalmakhoz hasonlóan megint rossznak tűnik az ötlet, akkor mi lesz? Mennyi vonzódás és tartózkodás alakult ki mindkettőjükben azután…
Ki tudja, miért, sohasem tartotta szépnek a Tádzs Mahalt. Ráadásul a napfényben a fehér márvány vakítóan ragyogott, ezért az épületnek hátat fordítva ült le. De a ragyogás Mírá szemét talán nem ugyanígy bántja? Az is lehet, hogy Mírá éppenséggel szépnek találja a Tádzsot. A sírpalota tükörképét ő biztosan a Jamuná felől látja, s az egyenletes napsütésben csak a vakító márványt látni, semmi mást. A forró kövezeten járva a cipőtalpa egészen felforrósodott, és ettől a forróságérzettől egész testében valamiféle futhatnék uralkodott el.
Három éve nem látták egymást. Egymásra pillantva csak elmosolyodtak, nyugodt lélekkel megállapítván, hogy igen, mindketten megvannak: Mírá kicsit megállapodottabb lett, ő pedig… ki a megmondhatója, hogy ő milyen lett… bővebben…