Móhan Rákés (1925-1972)
Amritszarban született, az egyetemen hindí és angol szakot végzett. Egyaránt írt regényeket, elbeszéléseket és színműveket. Egyik regénye, az Andhéré band kamré (1961) Tétova árnyak címmel magyarul is megjelent Balabán Péter fordításában (1975). Ez a nyugatiasodó, városi felső középosztálynak az önmegvalósításra irányuló sikertelen kísérleteit, bizonytalanságát és elidegenedettségét ábrázolja. A Leherón ke rádzshansz (Hattyúk a vízen, 1965) c. drámája, bár történelmi köntösbe öltözteti, és Buddha korába helyezi a témát, mégis a modern házasságról szól. Az Ásárh ká ék din (Az esős évszak egy napja, 1958) hatalmas sikerével új lendületet hozott a hindí nyelvű színjátszásba. Bár a darab hőse a régi szanszkrit költőóriás, Kálidásza, a probléma, amit a szerző felvet, már egy mai alkotó vívódása, akinek választania kell a magánélet boldogsága és a hivatástudat, a költői életpálya között. Harmadik színműve, az Ádhé-adhúré (Tökéletlenek, 1968) hősnője egy modern gondolkodású nő, aki húsz évi házasság után próbálna új életet kezdeni. Novellái közül kiemelkedik a Malbé ká málik (A romhalom tulajdonosa), amely drámai erővel idézi fel India kettéosztásának napjait. Elbeszéléseiben realista módon ábrázolja az indiai nők helyzetét.
Magyarul megjelent művei:
Tea a Tádzs Mahalban. Mai indiai elbeszélők. Szerk.: Négyesi M. Argumentum Kiadó, Budapest 1998. pp. 61-71.
A romok ura. In: Huszadik századi in
diai novellák. Szerk.: Greskovits E. Noran Kiadó, Budapest 2008. pp. 124-136.
Tétova árnyak. Ford. Balabán Péter. Európa Könyvkiadó, Budapest 1975.
Műveiből
Móhan Rákés: A férj ebédje
(Bangha Imre fordítása)
Báló tudta, hogy sokára jön a busz. Mégis, miközben ruhaszegélyével törölgette az izzadtságát, újra meg újra az útra pillantott. Ezen a szakaszon még csak árnyékot adó fa sem állt a nakódari úton. Az út mentén is parlagon hagyott hepehupás föld volt, és a mező harminc-negyven méternyi üres köz után kezdődött. Ám ezekben a napokban még a földeken sem volt semmi. Az aratás után egyedül a szántás volt hátra, ezért mindenfelől csak poros tarló látszott. Ebben a porban még a melegtől megolvadt nakódari út halványkék színe is megváltozott valamelyest. Nem messze onnan, ahol Báló állt, egy nyitott oldalú kunyhó volt. Két nagyméretű vizeskorsó mellett egy középkorú ember ült benne, és bóbiskolt. Mikor álmában épp előredőlt volna, megrándult, és felébredt. Aztán közönyösen végigpillantott a környéken, kendőjével letörölte nyakáról az izzadtságot, és ugyanúgy elaludt. bővebben…