(Dezső Csaba fordítása)

Mikor először láttam Skorpió nénit, Rahmán úr első emeleti ablakában ült, és vastagon káromkodott meg átkozódott. Ez az ablak a mi belső udvarunkra nyílt, és szokás szerint zárva tartották, nehogy meg lehessen pillantani a pardá mögött élő nőket. Rahmán úr táncosnőket foglalkoztatott. Ha valahol esküvőt vagy körülmetélést ünnepeltek, vagy éppen először ment a gyerek iskolába, Rahmán úr megalkudott az árról és hívatta a táncosnőket. Vahíd Dzsán, Mustarí Báí és Anvarí Kaharvá a szegények otthonába is elmentek táncolni.

Ám a városrészben lakó lányokra és hajadonokra úgy tekintett, mint a saját anyjára és nővéreire. Két öccse, Bundú és Géndá akkoriban gyakran betörték a fejüket a széptevéseik során. Amúgy a városrész lakói nem tartották valami nagyra Rahmán urat. Még élt a felesége, mikor összeszűrte a levet a sógornőjével. Ennek az árvának a nővérén kívül nem volt senkije, hát hozzáköltözött. Dajkálta a nővére gyerekeit, a szoptatáson kívül minden kis- és nagydologgal kapcsolatos teendőt elvégzett. Aztán egyszer egy gőgös asszonyság meglátta, amint éppen a nővére gyerekének a szájába rakta a mellét. A titok kipattant: kiderült, hogy a gyerekek fele a nénikéjére hasonlít. Rahmán úr felesége, ki tudja, hogyan keserítette meg otthon ezek után a húga életét, ám sohasem tett vallomást a bírák előtt. Folyton ezt mondogatta: „Aki egy rossz szót szól egy hajadonról, annak a térdén jöjjenek ki a szemei!” Eget-földet megmozgatott, hogy férjet találjon neki, de ugyan kinek kellett volna egy férgekkel teli kabáb? Egyik szemében volt egy aprópénz nagyságú folt, és mivel egyik lába kissé rövidebb volt, bicegett is. bővebben…