(Kovács Hajnalka fordítása urdúból)

„Valami rókakölyök-szerű esett ki a szájából. Ahogy meglátta, nyomban rálépett, jól megtaposta, de minél jobban taposta, annál nagyobbra nőtt.”

Ezzel a történet végére ért.

– Mester, mit jelképez a rókakölyök? – kérdeztem. – És mit értsük azon, hogy minél inkább tapossák, annál nagyobbra nő?

– A rókakölyök a rosszra hajló lélek, és minél inkább taposod a rosszra hajló lelked, annál inkább hízik – magyarázta a mester, Sejk Uszmán ’Kabútar’[1].

– Leírhatom? – kérdeztem.

– Megengedem, hogy leírd – felelte, és felröppent a tamarinduszfára.

Megmosakodtam, mint amikor imához készülök, fogtam a papírt meg a tolltartót, és leültem. Olvasóim! Bal kézzel jegyzem le e sorokat, mert a jobbom szövetkezett az ellenséggel, és olyat írt volna le, ami ellen pedig oltalmat keresek. A mester is oltalomért folyamodott a kéz ellen, hisz ellenségének tekintette az ember e szövetségesét és segítőjét. bővebben…