Reggel, monszun idején
Itt a monszun,
az esők mennydörgő ideje;
a felhők üstdobjai dübörögnek, és beleremeg a reggel.
A kapu kék névtábláján
elmosódott fehér betűk,
mert lágy felhőujjak folyton tapogatták.
Ez az esős évszak.
Bőrig ázott gyerek baktat az iskolába maga.
Az út mentén minden ház
kapuja, ablaka zárva.
Mintha időtlen idők óta
nem lenne senki e zsupfedele-vesztett városrészen.
Mintha az esőtől félve
erre-arra
cikázna a villám
a tornyosuló koromfekete felhők kovácsműhelyében.
A házakban kik alszanak?
Fáradt szülők? Gondtalan idő?
Mélysötét haláliszony?
A felhőivel pávát táncoltató esős évszakot figyeli,
és a gyermekkor és a halál is nyugtalan.
Vége a gyermek szabadságának.
Itt a megértés ideje. Egyszer minden boldogság véget ér.
Most itt az esős évszak.
Hosszú szabadságra ment a halál,
messzi idegenbe.
A hazavágyó élet hangtalan beleveszni kíván
a felhők kegyesen fénylő malhár[1] rágájába.
Magától jön, és elragad az álom.
Eltévedt pillangó!
Magányos felhőidőben
mire gondolsz, mikor felkelsz,
kivasalod és kiteregeted a ruháimat
(mintegy a következő születésre)
a fehérre tisztult csontváz szárítókötelére?
Ködös téli reggel
Aznap reggel —
reggel tenger vett körül,
és fodrozódó hullámok nevettek rám.
Az ajtóm előtt, a lépcsőn
édesfüvet, főtt rizst, kókuszdiót és körömvirágot
— a tengert megillető adósságom csekély kamatját —
odaadó tisztelettel fogadták magukhoz.
Milyen kegyes a tenger, hogy ily nagy hatalom létére
eljött, és megállt jelentéktelen adósa ajtajánál:
észrevette e nincstelen senki nevét,
óriási végeláthatatlan számlakönyvében!
Hadosztályai birtokba vettek
utat, folyót, fát, bokrot, házat. —
Minden tárgy, minden gondolat
egyforma az ő végtelen terében.
Matracáról felkelt a nap, és lassan vánszorogva
haladt lépésről lépésre az ég azúrján.
És mint a cukrot reggeli teámban, egy pillanat alatt feloldotta a tengert,
és égette a jól ismert földi formákat
egyedül e magányos órán.
Visszafizetetlen adósság emléke mered rám —
a tél eltűnt, álma elmerült.
Bangha Imre fordításai orijából
Megjelent: Kortárs indiai irodalom. Nagyvilág. Világirodalmi folyóirat. 2010/10. Budapest
[1] Malhár rága: Az indiai klasszikus zene esős évszakot megidéző rágája, melyet később miniatúrákon gyakran meg is festettek. A malhár rága dallamvilágát csak esős évszakban játsszák, és olyan közeli kapcsolatban van az esővel, hogy ha kiváló zenész szólaltatja meg, akkor annak erejétől megered az eső.