„Prémcsand olyan Indiában, mint nálunk Móricz”

Beszélgetés dr. Aradi Éva fordítóval

Hogyan kerültél kapcsolatba a fordítással? Miért kezdtél el az indiai irodalommal foglalkozni?

Indiában a Bháratíja Vidjábhavanban tanultam hindít. Volt két tanárom, az egyikük a nyelvet és irodalmat, a másikuk pedig a történelmet tanította. Tőlük nem csak a nyelvet, hanem egész Indiát megtanultam. Az egyiknek egy Bombay-ben élő híres költő volt a barátja, együtt jöttek el hozzánk látogatóba. Ő még inkább a „régies” költők közé tartozott. A hagyományos hindí vagy hindusztáni költők még énekelték a verseiket, és ő is ilyen volt. Állítólag nálunk még Balassi is énekelte a verseit. Több költőversenyen is részt vettem, a modern költők szavaltak, a többiek pedig énekeltek, és ez engem nagyon megérintett. Énekelni nem tanultam meg persze, de nagyon jó versek voltak ezek a dóhák, vagyis kétsoros, időmértékes versek. Egy Misra nevű költő műveit kezdtem el fordítani a tanáraim segítségével, mert ezeket könnyebbnek éreztem, mint a modern verseket. Ezek főleg nyers fordítások voltak. Később Kabírt fordítottam, aki majdnem mindent feltételes módban írt, és a hindusztáni feltételes mód nagyon nehéz. Kabírnál látszik, hogy takács ember volt, kaszton aluli, aki Benáresz utcáin élt. A versei nagyon életszerűek. Az első verse erősen megmaradt bennem, ez két dóhából, négy sorból állt, és valahogy így hangzik: Ne nézd a tudós származását, csak az eszét nézzed, Mert a fa kérgét sem nézzük, amikor a gyümölcsét esszük.

Foglalkoztam még Tulszídásszal is, de ő túl nehéz volt nekem, ezért inkább Kabírt fordítottam, és a hetvenes években népszerű költőket, mint például Harivams Baccsant, aki Amitábh Baccsan apja volt. Ő dedikált is nekem egy verset, a Költő vére címmel.

Hogyan kezdtél el hindí prózát fordítani?

A költők után Prémcsand volt a nagy szerelmem. Elsőre az egyik legnehezebb novelláját, a Kafant, vagyis a Gyászlepelt fordítottam le. Utána már sorban jött több novellája is, mint például a Földesúr kútja, az Ajándék Hólira – legalább tizenkettőt fordítottam le szintén a tanáraim segítségével. Miután hazajöttem Magyarországra, akkor kezdtem bele a Nirmalá fordításába, ami egy háromszáz oldalas regény, így sokkal nehezebb volt, mint az eddigiek. Egy Indiában élő barátnőmmel állandó kapcsolatban álltunk, ő segített megérteni sok mindent. Számomra nagyon hihetetlen volt, hogy a főhősnő, Nirmalá hozzámegy ahhoz az idős emberhez, valamint az is, hogy a szakácsot mahárádzs-nak hívja. Nem értettem, hogy mégis hogy kerül oda egy mahárádzs, de a barátnőm elmondta, hogy ez a szokás Indiában, így hívják a szakácsot.

Először nehéz volt a tanáraim segítsége nélkül fordítani, de aztán belejöttem.

Miért éppen Prémcsand?

Rám nagy hatással volt az a szegénység, amit Indiában tapasztaltam, és sokat foglalkoztatott az a gondolat, hogy hogyan lehetne a szegényeken segíteni. Jártam falvakban, Mahárástrában lakott egy angol ápolónő barátnőm, aki ott teljesített jótékonysági szolgálatot, egy angol kórházban. Jártam a falvakat, és gyakoroltam a nyelvet. Nagyon jószívűek voltak a szegények, ha mást nem is tudtak, de egy pohár vizet mindig adtak. Kitették a szívüket, és Prémcsand hősei pont ilyenek. Prémcsand olyan Indiában, mint nálunk Móricz: paraszti író, aki a szegényekről írt modern hindí nyelven, a kharí bólín.

Prémcsand után Kamlésvart, Móhan Rákést is fordítottam, az akkoriban népszerű szerzőket, de ők persze ma már a régi hindí irodalom képviselői. Ma már nem feltétlenül őket tekintjük igazán modern szerzőknek.

Úgy gondolom, hogy Prémcsand abszolút hiteles ember volt, és úgy élt, mint a hősei. Nem csak prózát, de forgatókönyvet is írt, az egyik például a prostituáltakról szól. A prostituáltak helyzete egyébként is az egyik kedvelt témája volt.

A prostitúció témája valóban ennyire népszerű Indiában? Nem csak Prémcsand, de számos más szerző, például Szaádat Haszan Mantó novelláiban is gyakran megjelenik.

Az íróknál nagyon népszerű téma, de a női olvasók nyitottabbak erre, mint a férfi olvasók, ahogy én tapasztaltam. Legalábbis a múlt század végén ez volt a helyzet, azóta már bizonyára nyitottabbak az emberek.

Mit gondolsz, hogyan lehetne megismertetni Prémcsandot a magyar olvasókkal?

Fordítani kéne. A Karma Bhúmi az egyik kedvenc könyvem tőle, amely a Gándhí-féle mozgalomról szól, a főhős Gándhí követője. Ez egy nagyon hosszú regény, amit én már sajnos nem tudok lefordítani. Persze az a kérdés is felmerül, hogy a mai világban ki olvasna el egy nyolcszáz oldalas könyvet. Nem lehetne eladni.

Az angolul író szerzőket ismerik, de a hindiül írókat nem vagy csak nagyon kevesen. Ennek mi lehet az oka? Hogyan lehetne népszerűsíteni a nem angol nyelven írt indiai irodalmat?

Nagyon más, egy idegen világ. Prémcsand még talán Móricz idejében könnyebben „eladható” lett volna, hiszen ő is a szegény parasztokról írt. Vannak A hét krajcárhoz hasonló novellái Prémcsandnak is, aki tragikus dolgokról írt, élete nagy részét Gválijar környékén élte le önként vállalva a szegénységet.

Indiát nagyon sokan szeretik, de az indiai irodalom, úgy tűnik, mégsem érdekli az embereket annyira. Talán a drámák népszerűbbek lennének itthon.

A Nirmalánál például nagyon sokat küzdöttem, hogy megjelenjen. Amikor elkészültem a fordítással, bementem az Európa Kiadó igazgatójához, és lobbiztam a kötetért. Az Európa kiadó is nagyon Európa centrikus volt, és elismerte az igazgató is, hogy Afrika és Ázsia irodalma felé is nyitni kellene. Afrika ugyanebben a cipőben jár.

Amerikában és Angliában egyébként ugyanez a helyzet: szintén csak az angolul írt indiai irodalom népszerű, és csak egy nagyon szűk réteg ismeri a hindí irodalmat. Ott például Mulk Rádzs Ánand a népszerű, aki angolul írt, főleg novellákat. Rushdie is ismert, valamint Naipaul, de Prémcsand Angliában is ismeretlen.

Prémcsand fordításánál, valamint általában a hindí irodalom fordításánál milyen nehézségekkel találkoztál?

Főleg a szókinccsel voltak problémáim, a nyelvtan mindig könnyen ment. Prémcsand nem használ nehéz nyelvtani szerkezeteket, de a szókincsben sokat segített az Indiában élő barátnőm, és a McGregor-féle hindí-angol szótár is.

Melyik mű fordítása volt a legnagyobb kihívás?

A Kafan, mert az volt az első, ráadásul elég hosszú és komplikált. A két főhős elissza a gyászlepelre szánt pénzt. Megrendített engem a novella, és nagyon átéreztem, amikor ezekről a szegény emberekről szóló novellákat fordítottam. Itthon nem tapasztalt mélyszegénység van Indiában. Lelkileg is kihívás ilyen témájú szövegeket fordítani.

Mannú Bhandárí egész más nyelvileg, mint Prémcsand, sokkal modernebb, így az ő szövegeit könnyebben fordítottam, hiszen én a modern Indiában éltem.

Prémcsandon kívül kiket fordítottál még?

Az akkori kortárs írókat, mint Kamlésvar, Dharamvír Bhártí, Mahádéví Varmá. Dinkar Urvasíját is megpróbáltam, de az nagyon szanszkritizált, és én az egyetemen a szanszkritnak csak az alapjait tanultam meg.

Mik azok a témák, amiket a huszadik század második felében szerettek Indiában, amikről szívesen olvastak, és amelyeket szívesen feldolgoztak az írók?

Nagyon népszerű a lélekvándorlás témája mind az irodalomban, mind pedig a filmekben. A házasság is egy olyan téma, amely gyakran megjelenik, legyen az akár szerelmi, akár a család részéről elrendezett, valamint a hozomány témája. Ezek nem csak ma, de az előző évszázadokban is népszerű témák voltak.

Milyen műfajok népszerűek?

Indiában a vers a befutó, és a Rámájanából újraírt drámák – ezeknek nagy sikere van.

Mivel foglalkozol most? Fordítasz valamit?

Éppen a Hindí Dzsagat című, háromhavonta megjelenő folyóiratba írtam Harivams Baccsanról.

A modernebbekből szeretnék még prózát fordítani, illetve szabadverseket, de azokat nem érzem annyira közel magamhoz. Ezekhez kellene egy költő, aki tud verset fordítani.

Van olyan szerző, aki mostanában felkeltette az érdelődésedet?

Bhísam Száhní, aki már elhunyt, de a Hindí Dzsagatban jelentek meg novellái.

 

 

 

Az interjút készítette: Harag Anita