fordította: Tellér Gyula
Párjától egy hanyagul ügyelő jaksa-tündért elűzött
és egy esztendőre el is ítélt zord urának parancsa.
Elment hát, hogy a remete-tanyán, szép Szítá szent vizénél,
lombtól hűs Rámagiri tetején büntetését letöltse.
Már sok hónap tovairamodott bús-magányos tanyáján,
csuklójáról az arany, az ezüst ékszerek mind lehulltak,
s esős évszak jött, mikor a hegyen felleg indult feléje,
felleg – mint egy haragos elefánt, mely fejét földre szegte.
Hát megtorpan, s a kétakí-virág-öntöző felleg árnyán
könnyekkel küszködik a remete, elmereng, messze bámul.
Felhőt látván növekedik a bú mindeneknek szívében,
hát még annak szíve de szomorú, kit elűztek hazulról.
Vár, míg lassan odalebeg elé lomha szárnyán a felleg,
s szépen kéri: vigyen üzenetet kedveséhez vigasznak.
Buzgón áldoz kutadzsa-koszorút, harmaton nyílt virágot,
s vidáman száll szava az egekig – így köszönti a felhőt.
Füst-tűz-víz-szél keveredik össze fellegekké az égen,
mint érthetné üzeneteiket lelkes, élő teremtmény?!
Ezt vágyában nem is ügyeli, csak esdekel, kér a jaksa –
kit vágy kínoz, kifecsegi baját esztelennek, eszesnek.
„Záporfelhők igazi fia, kit minden égtáj megismer,
s folyton változtatod alakodat, s Indra felség a gazdád –
mert páromtól eloroz a világ, íme, hozzád könyörgök.
Hisz jobb hiún kérnem az igazat, mint a hitványt sikerrel.
Vízárasztó, ki az epekedőt, szomjan égőt segíted,
vidd el páromhoz az üzenetet – engem is sújt Kuvéra.
Menj el, kérlek, ligetes Alaká városába, hol izzó
fényben tündöklik a palotasor Siva hold-homlokától.
Míg könnyű szél visz utadon, a sok útrakeltnek hitvese
felbámul rád – szívüket a remény tölti, fürtjük kibomlik.
Téged látván hazasiet a férj, s már ölelné szerelmét,
hacsak nem rab idegen akarat tömlöcében, akár én.
Míg nagy lomhán tovasodor a szél kéken égő egekben,
s zápor-váró csátaka csicsereg boldogító dalával,
téged, szépet, egeket-ölelőt, minden asszony magasztal
és szirmot tűz fonatai közép, mert a kéjről viszel hírt.
És meglátod, ha egyenesen mész: biztos él még a párom,
s számlálgatván sűrűn a napokat, hű maradt jó urához.
Mert váláskor a gyönyörű remény hosszú, szívós fonalként
minden nőnek hervadó-csüggeteg szirom-szívét befonja.
Olvass tovább: http://terebess.hu/keletkultinfo/kalidasza.html