Októberi program (2016)

Kedves Barátunk!

Előadásaink számos alkalommal felvillantják azokat az eseményeket, emberi sorsokat, amelyek országainkat, Indiát és Magyarországot összekötik.Októberi programunk  is egy ilyen alkalom. A magyar történelem vészterhes éveiben kötődött nemes barátságra való emlékezés visz el minket Indiába egy családtörténet kapcsán, bár ezúttal az élet olyan területén, amelyet eddigi témáink még nem érintettek.

Vendégünk:               Dr. Ungár Anna, orvos

Az előadás címe:      Tíz év Indiában – szüleim emlékére

Helyszín:                   Nemzetek Háza, 1062 Budapest, Bajza u. 54., magasföldszint

Időpont:                     2016. október 26, szerda, 18.00

….” A vészkorszak idején szüleimnek India adott menedéket. Tíz évig éltek ott. Én már itt születtem, Budapesten, de a történeteik nyomán gyerekkorom álmaiban India gyakran megelevenedett – mint távoli, csodálatos világ. Apámat zsidó származása miatt nem vették fel a budapesti orvosi egyetemre, Bécsben végezte el. Osztrák születésű anyámmal az egyetemen ismerkedtek meg. 1938-ban szereztek diplomát, de munkát nem kaptak, életük is veszélyben volt. Menekülniük kellett. Jó barátjuk, egy indiai kollégájuk szerzett nekik bevándorlási engedélyt Indiába. Némi gyakorlati képzésben részesültek, majd fél év múltán apámat kinevezték Jubarba kórházigazgatónak. Ők ketten voltak az első orvosok a 120 ágyas, egyelőre igen hiányosan felszerelt intézményben. Aztán egyre több lelkes segítő csatlakozott hozzájuk, s néhány év alatt a kornak megfelelő, modern kórházat hoztak létre. Tíz év után szüleim két bátyámmal együtt visszatértek Európába, ám az Indiában kötött bensőséges barátságok egész életükre megmaradtak, sőt generációkon keresztül is kitartottak. Erről mesélnék ezen az estén, megelevenítve a ránk maradt fotókkal munkatársaikat, barátaikat. ”

 

Az előadást vetítés kíséri.

Mindenkit szeretettel várunk.

 

Üdvözlettel,

Debreczeni Emese

főtitkár