Májusi program (2021)

Kedves Barátunk!

Kihasználva az online találkozások lehetőségét, e havi előadónk Kolozsvárról, a Sapientia Magyar Tudományegyetemről jelentkezik.

Vendégünk:           Dr. Szenkovics Dezső, indológus, a Sapientia Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának oktatója, dékán

Az előadás címe:   Feladó: Gándhí, címzett: Hitler. Két levél története.

Időpont:                 2021. május 19, szerda, 17.30

Helyszín:              https://eoibudapest.voxomos.ai/MIBT

Az előadásról:

Cím: Feladó: Gándhí, címzett: Hitler. Két levél története.

„Móhandász Karamcsand Gándhí a 20. század talán egyik legfontosabb és legismertebb személyiségei közé tartozik. A béke apostolaként is emlegetett Gándhí a brit gyarmati uralom megdöntése céljából szervezett erőszakmentes ellenállási mozgalom vezéralakja, akinek saját példamutatásán és életvitelén keresztül sikerült jelentős társadalmi-politikai változásokat generálni az indiai tömegek körében. Életéről, munkásságáról, gondolkodásáról tesz tanúbizonyságot az a mintegy 50 ezer oldalas szellemi hagyaték, amely ma már bárki számára elérhető, tanulmányozható. Ebben a rövid előadásban arra teszek kísérletet, hogy ebből a tengernyi szövegből kiemeljek két rövid levelet és ezeken keresztül próbáljak megrajzolni egy Gándhí-képet. A levelek szerzője a Mahátmá, címzettje pedig Adolf Hitler.”

Az előadóról

Dr. Szenkovics Dezső a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának oktatója, jelenleg dékánja. Fiatal kora óta érdeklődik az indiai történelem, kultúra, vallások iránt. Több alkalommal is járt Indiában, többek között szervezője volt az 1998-as Kőrösi Csoma Sándor Emlékexpedíciónak, konferenciákon vett részt. Kutatási területe Gándhí munkássága, politikai-társadalmi hatása, Gándhí recepció magyar nyelvterületen, a magyar-indiai kulturális kapcsolatok, India geopolitikája. Doktori tézise a Móhandász Karamcsand Gándhí filozófiai gondolkodásának központi fogalmai címmel jelent meg könyv formájában. Kolozsváron él, családos, három gyermek édesapja.

Erre a virtuális találkozóra is, melyhez bárhonnan lehet csatlakozni, szeretettel

várunk mindenkit.

Üdvözlettel,

Debreczeni Emese

főtitkár