(Négyesi Mária fordítása)
Kupola
Az ablak mellett
szoktam üldögélni
ott született meg ott benn
a kötődés
egy távoli képek közül
felderengő kupolából
ha sokáig
nem hallom hogy a nevemet
kiáltják
egy másik szobából udvarról
vagy ajtóból
ha nem hallok
bensőmben
sem hangot sem suttogást
ha föleszmélek
hogy a kezem gúzsba kötve
közepette egy közömbös világnak
visszalépek
az ablak mellé
Eső
Elátkozott bargad fa gyökere
a park sarkában az a pad
mire odaér a fű és a nap színe
elsötétül
nem érnek oda soha az álmok
és teher nélkül
a megkönnyült vállak
az ablak volt a hely
ahonnan végül megláttam az ürességet
láttam idegen utakat
kóboroltak a parkban
és hirtelen az arcomon felfedeztem valami újat
mint a szerelem reménye
ezernyi árnyalatban játszott
mint a házfal
mögötte rejtőzik a sok-sok repedés, karcolás
egy puha hang
egy nap úgy tűnt
eső lesz és
elmossa majd a színeket
azon tűnődtem
mi is marad azután